COS-Cabinet Oven Smoker -Szekrényszmókerek

A berendezés családot úgy terveztem meg, hogy az eddigi hagyományokkal ellentétben a füst közvetlen útjába ne kerüljön étel. Ennek több előnye is van: A sütőrács 100% ig pakolható, ( szemben a hagyományos szmókerekkel, ahol 70-30% lehet az egészséges arány) Mivel a füstgázokat- égésterméket a sütőtér fala körül áramoltatjuk, a kamra teljes belső űrtartalmának kiegyensúlyozott, egyenletes hőmérsékletet tudunk létrehozni, turbulens áramlások nélkül. A füst mennyiségét a zárható zsalukkal szabályozni tudjuk, sőt, teljesen ki tudjuk zárni igény szerint, így tulajdonképpen kemenceként is működtethetjük. Nagy kapacitású integrált kályha része az alacsony teljesítménytől pillanatok alatt szabályozható akár maximumig, ezen intervallumon belül könnyen, pontosan 3-5°C léptékben változtatható.
 

BCOS-Balcon Cabinet Oven Smoker Size-"S"

Jellemzői: 
 – Primer és szekunder levegő szabályozás + tercier levegő bevezetés. 
 – Torlószelep a kéménycsonkba építve. 
 – Dupla falú sütőtér és kályha ajtó, azbesztzsinór szigeteléssel
 – Fokozatmentes ajtózárak 
 – sütőtér hőmérő 0-500°C
 – Színre fényezett sütőtér ajtó
 – Egyéb alkatrészek fényezése (szinterezett): Matt fekete 600°C-ig hőálló
 – Nagy teherbírású kerekek (2db fixvillás, 2 db forgó fékezhető villás, 60mm)
 – A sütőtér belső falán 6db változtatható zsalu a füst intenzitásának megfelelően vagy annak kizárására
 
Technikai adatok:
 

Befoglaló méret:…………….345(390) x 645(780) x 385(430) mm

Súly: …………………………… ~65kg
Anyagvastagság: ………….Lv 3, st37, Lv5 st37
Sütőtér méret: ………………280 x 280 x 320 mm 
Polcok száma:……………….2+1
Polcok mérete:………………275 x 300 mm (GN1/2)
Festés: hőálló (650°C) matt fekete 
ajtó: választható RAL színekben (alapesetben a képeken látható ferrari piros)
 

BCOS-Cabinet Oven Smoker Size-"M"

Cabinet Oven-Smoker – size M
 
Technikai adatok:
 
Befoglaló méret:…………….550(650) x 1450 x 580 mm
Súly: ……………………………104kg
Anyagvastagság: ………….Lv 3  st37 (3 mm szénacél), és , Lv5 st37 (5 mm szénacél)
Sütőtér méret: ………………430 x 600 x 450 
Polcok száma:……………….3
Polcok mérete:………………410 x 410(400) GN 2/3 (325 x 354)
Polcok közötti távolság:…..150mm
Dupla falú sütőtér ajtó
Dupla falú kazántér ajtó
Hamuzó fiók (akár extra füstölőfa használatára is)
 
Működési hőmérséklet tartomány:….80-280°C
Festés: külső rész hőálló (650°C-ig hőálló) fekete, 
Sütőtér ajtó tetszőleges RAL színben (350°C-ig) választhatók. 
Üzemanyag: Keményfa, faszén, brikett, faszénbrikett, pellet
Jellemzői: 
 – Primer és szekunder levegő szabályozás + tercier levegő bevezetés. 
 – Torlószelep a kéménycsonkra építve. 
 – Duplafalú sütőtér és kályha ajtó, kerámiaszövet zsinór szigeteléssel
 – Fokozatmentes ajtózárak 
 – sütőtér hőmérő 0-500°C
 – Színre fényezett sütőtér ajtó
 – Egyéb alkatrészek fényezése: Matt fekete 600°C-ig hőálló
 – Nagy teherbírású kerekek (2db fixvillás, 2 db forgó fékezhető villás, 100mm)
 – A sütőtér belső falán 18db változtatható zsalu a füst intenzitásának megfelelően vagy annak kizárására
 
Különleges működési tulajdonságok:
 
A berendezést úgy terveztem meg, hogy az eddigi hagyományokkal ellentétben a füst közvetlen útjába ne kerüljön étel. Ennek több előnye is van: A sütőrács 100% ig pakolható, ( szemben a hagyományos szmókerekkel, ahol 70-30% lehet az egészséges arány) Mivel a füstgázokat- égésterméket a sütőtér fala körül áramoltatjuk, a kamra teljes belső űrtartalmának kiegyensúlyozott, egyenletes hőmérsékletet tudunk létrehozni, turbulens áramlások nélkül. A füst mennyiségét a zárható zsalukkal szabályozni tudjuk, sőt, teljesen ki tudjuk zárni igény szerint, így tulajdonképpen kemenceként is működtethetjük. Nagy kapacitású integrált kályha része az alacsony teljesítménytől pillanatok alatt szabályozható akár maximumig, ezen intervallumon belül könnyen, pontosan 3-5°C léptékben változtatható.
 
Referenciák:
 
 

BCOS-Cabinet Oven Smoker Size-"L"

Cabinet Oven-Smoker  size – L
 
Technikai adatok:
 
Befoglaló méret:…………….550(590) x 1800(1900) x 475(515) mm
Súly: …………………………… 156kg
Anyagvastagság: ………….Lv 3  st37 (3 mm szénacél), és , Lv5 st37 (5 mm szénacél)
Sütőtér méret: ………………430 x 835 x 380(400) 
Polcok száma:……………….5
Polcok közötti távolság:…..150mm
Polcok mérete:………………430 x 380(400) GN 2/3 (325 x 354)
Dupla falú sütőtér ajtó
Dupla falú kazántér ajtó
Függesztőpálca, lógatott hússütéshez.
Működési hőmérséklet tartomány:….80-300°C
Festés: külső rész hőálló (650°C-ig hőálló) fekete, sütőtér ajtó tetszőleges RAL színben (350°C-ig) választhatók. 
Üzemanyag: Keményfa, faszén, brikett, faszénbrikett, pellet
 
Jellemzői: 
 – Primer és szekunder levegő szabályozás + tercier levegő bevezetés. 
 – Torlószelep a kéménycsonkba építve. 
 – Dupla falú sütőtér és kályha ajtó, azbesztzsinór szigeteléssel
 – Fokozatmentes ajtózárak (sütőtér ajtón dupla)
 – sütőtér hőmérő 0-500°C
 – Színre fényezett sütőtér ajtó
 – Egyéb alkatrészek fényezése: Matt fekete 600°C-ig hőálló
 – Nagy teherbírású kerekek (2db fixvillás, 2 db forgó fékezhető villás, 100mm)
 – A sütőtér belső falán 24db változtatható zsalu a füst intenzitásának megfelelően vagy annak kizárására
 – kerámia szövet-zsinór tömítések az ajtókban
 
Különleges működési tulajdonságok:
 
A berendezést úgy terveztem meg, hogy az eddigi hagyományokkal ellentétben a füst közvetlen útjába ne kerüljön étel. Ennek több előnye is van: A sütőrács 100% ig pakolható, ( szemben a hagyományos szmókerekkel, ahol 70-30% lehet az egészséges arány) Mivel a füstgázokat- égésterméket a sütőtér fala körül áramoltatjuk, a kamra teljes belső űrtartalmának kiegyensúlyozott, egyenletes hőmérsékletet tudunk létrehozni, turbulens áramlások nélkül. A füst mennyiségét a zárható zsalukkal szabályozni tudjuk, sőt, teljesen ki tudjuk zárni igény szerint, így tulajdonképpen kemenceként is működtethetjük. Nagy kapacitású integrált kályha része az alacsony teljesítménytől pillanatok alatt szabályozható akár maximumig, ezen intervallumon belül könnyen, pontosan 3-5°C léptékben változtatható.
 

Trezor szmóker - szekrény szmóker

Trezor-Smoker

Technikai paraméterek:

  • size „M”
  • Befoglaló méret: 460 x 800 x 400mm
  • Súly: 75,626kg
  • térfogat: 92L
  • anyagvastagság: 3mm
    • sarkoknál: 6mm
    • sarok pontoknál: 9mm
  • Teljes felszereltség:
    • 3db lézervágott tálca (2mm, 280x350mm)
    • lézervágott deflektor lemez (3mm)
    • Lézervágott fa-faszén kosár (3mm)
    • síntartó (2db, 2mm) –hőterelő
    • sinek (4db 2mm)
    • Függesztőpálca (lógatott hús sütéshez- füstöléshez)

Festve (600°C hőálló fekete) + antikolva

Ezzel az egyedi, extrém kinézetű sütővel nem csak a Barbecue hobbinknak tudunk hódolni, hanem felvághatunk ismerőseink, barátaink előtt vele.

A belső tervezésénél és kialakításánál – azon felül, hogy kiválóan, több funkcióban is használható – gondos figyelmet fordítottunk a lehető leg optimálisabb gázdinamika kialakítására, ami egyenletes rácshőmérsékletet eredményezett, pontos szabályzás melett.

Igény esetén (amennyiben valaki sima szekrényként akarja használni) belső sütő szerkezet nélkül is értékesítjük, illetve amennyiben ez az igény, festés nélkül, nyers, melegen hengerelt acél felületekkel.

 
×
×

Kosár